A Szovátán október 4-6. között megtartott szakmai találkozó részeként, szombat este idén is átadtuk Egyesületünk életmű és nívódíjait, valamint a Tomcsányi-emlékdíjat. A beérkezett javaslatok alapján, az Igazgatótanács döntött a díjazáskról, az érintetteknek ezúton is szeretettel gratulálunk!

Bányai Péter televíziós vágó Csép Sándor-díjat vehetett át több évtizedes színvonalas televíziós vágói munkásságáért, továbbá az RTV Magyar Adás Aranyszalagtára szakszerű felújításáért végzett munkásságáért (Mosoni Emőke méltatta).

László Tibor rádiós újságíró, szerkesztő Majtényi Ágnes-díjban részesült, több évtizedes, szenvedéllyel végzett, sokoldalú rádiós újságírói munkásságáért (Rácz Éva méltatta).

Szucher Ervin újságíró, szerkesztő Szilágyi Aladár-díjat vehetett át az írott sajtó területén, a Népújság, a Krónika napilapok, a Vásárhely.ma portál munkatársaként végzett több évtizedes kiemelkedő tevékenységéért, továbbá értékes, hiánypótló riportjaiért (Bodolai Gyöngyi méltatta).

A háttérmunka elismeréseként, Kelemen Dóra tördelőszerkesztő vehette át idén a Benkő J. Zoltán-díjat, a Hargita Népe napilapnál és mellékleteinél végzett színvonalas és megbízható tördelőszerkesztői munkássága elismeréseként (Sarány Orsolya méltatta).

A pályakezdő munkatársak teljesítményét elismerő Balló Áron-díjat Andó Réka újságíró, szerkesztő kapta, a Majomsziget.ro portál ígéretes szerkesztéséért, az ifjúsági sajtó új formáinak keresése érdekében kifejtett tevékenységéért (Szűcs László laudált).

Médiamenedzser-díjat vehetett át Ferencz Csaba lapigazgató, felelős kiadó, a sepsiszentgyörgyi Háromszék napilap és kiadója kötelékében kifejtett több évtizedes vezetői munkásságáért (Farcádi Botond és Szekeres Attila méltatta).

A Pro Amicitia-díjjal évente olyanok munkáját ismerjük el, akik a romániai magyar közösségért, annak megismeréséért tesznek nem magyar nyelven, nem a hazai magyar nyelvű médiában. Idén az elismerést Tiberiu Boca és Ștefan Crâsta vehette át. Mindkét televíziós újságíró, szerkesztő kolléga a Duna TV és a Duna World által sugárzott Ecranul nostru című román nyelvű műsoránál végzett színvonalas munkásságáért részesült az elismerésben (Keresztes Péter laudálta őket).

Galbács Pál 80. születésnapja alkalmából az egyesület jubileumi oklevelét vette át sok évtizedes újságírói munkássága elismerésként.

 

Idén több Életműdíjat is átnyújtottunk tapasztalt kollégáknak, sokévtizedes munkájuk, újságírói pályájuk elismeréseként:

Ulieriu Rostás Emília televíziós vágó, archivista több évtizedes kiváló televíziós vágói munkásságáért, valamint az RTV Magyar Adása archívumának szakavatott gondozásáért (Mosoni Emőke méltatásával),

Tóthfalussy Veress Éva szakújságíró, rovatvezető több évtizedes szakújságírói munkásságáért, az Erdélyi Gazda folyóirat szolgálatáért, szerteágazó tudományos és közéleti tevékenységéért (Sebestyén Csaba méltatásával),

Hecser Zoltán újságíró, szerkesztő több évtizedes sokoldalú újságírói, szerkesztői munkásságáért, valamint a MÚRE alapításában szerzett érdemeiért (Bögözi Attila laudációjával),

Stanik István újságíró, szerkesztő, kiadó több évtizedes újságírói, szerkesztői munkásságáért, a romániai magyar újságírást megújító intézményteremtő tevékenységéért (Simon Judit méltatta),

Tomcsányi Mária újságíró, szerkesztő sokoldalú újságírói, szerkesztői munkásságáért, a Román Rádió és a Román Televízió Magyar Adásának több évtizedes kiváló szolgálatáért (Rácz Éva méltatásával) vehette át az Életműdíjat.

Ugyanakkor, a hagyományoknak megfelelően,a MÚRE Ősz záróestjén nyújtotta át a pályakezdő rádiósnak járó, férje és fia emlékére alapított Tomcsányi Tibor-emlékdíjat a legutóbbi díjazott, Tomcsányi Mária. Az idei kitüntetett Sebők Timea, a Kolozsvári Rádió munkatársa a méltatás szerint, ígéretes rádiós munkájáért, a jövőre való biztatásként, reménykedve a pályán való megmaradásában.

 

A díjátadó után készült csoportkép Rácz Éva felvétele.