Centenáriumi ünnepségen vettünk részt január 31-én, Karácsonyi Zsigmonddal, a marosvárhelyi Népújság főszerkesztőjével, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületét képviselve Ungváron, ahol baráti beszélgetésen fogalmazódott meg mindkét részről a szándék, a szorosabb kapcsolattartásra és együttműködésre, továbbá egy közös online Kárpát-medencei Sajtófigyelő rovat elindítására. Az alábbiakban Simonffy Katalin írásából közlünk az ott elhangzottak alapján részleteket, az anyag teljes terjedelmében a Romániai Magyar Sajtó készülő számában jelenik meg.
Illyés Gyula mondta volt, az emigrációt választott magyarokról, hogy „Ilyen diaszpórája egyetlen anyanyelvnek sincs. Minden diaszpóra-csoport egy-egy tükör. Ők mutathatják nekünk, kik vagyunk a világban. Ők sugározhatják szét a világba, ami nálunk érték és fény.” Merőben más volt a helyzete az anyaországot körbe ölelő, száz éve kisebbségi sorsba taszítottaknak. Nekik nem kellett mérföldlépő csizmát húzni, hogy az Óperenciás tengeren túl keressenek (új) hazát. A Kárpát-medencében helyben maradt a magyar ember, az anyaöl éltető melege nélkül. És védenie kellett, mint őrzőknek a vártán, a megtartó anyanyelvet, s mindent, ami hozzá kötődött.
Az erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, vajdasági emberek mindennapjai, az értelmiségi szerepvállalás, a közélet meghatározó személyiségeinek feladatai is sok szempontból hasonlóak. Ezért is értjük félszavakból egymást. Ezzel kapcsolatban meghatározó emlékem van 2001 őszéről. Az MTV Magyar Ház szerkesztősége a Felvidéken, Révkomáromban tartotta meg a szokásos évi találkozót. Párkány felé vitt hazafelé a busz. Hétvége volt, borús idő s torlódás a határátkelőhelyen. Ahogy a kocsi mellett várakoztunk, bevillant, hogy gyalog kéne átmenni a nemrég felavatott Mária Valéria-hídon. Gyermekkoromban Esztergomban töltöttem nagynénémnél a nyári vakációt, s a csonka, szétszakított híd látványa mindig felkavart. Szóltam erdélyi kollégámnak, Galbács Palinak, fogja az útlevelét s induljunk, a busz majd felvesz odaát. Furcsán rám meredt, majd neki is leesett a tantusz. Magához vett egy vodkát, beüttettük a pecsétet és szótlanul nekivágtunk. A híd közepéig nem mertünk egymásra nézni, valószínűtlennek tűnt, hogy ott lépkedünk. Aztán megálltunk, mert a lenyugvó Nap kereszt alakban kirajzolódott a felhők mögül és fénye bearanyozta a Dunát. Pali lecsavarta a zárókupakot, megkínált az üvegből, megöleltük egymást. A vállán keresztül láttam meg, hogy a szlovák vámtól elindultak felénk kárpátaljai, délvidéki és erdélyi tévés kollégák.
Illessék szép szavak a kollégákat, s mindenkit, akire itt és most rábízatott közös nyelvünk, igaz történelmünk és szebb jövőnk gondozása.
Borítókép: Január végi tanácskozás Ungváron, a kárpátaljai napilap, a Kárpáti Igaz Szó alapításának centenáriumán
