Ahhoz az újságírónemzedékhez tartozik, amelynek tagjai már felnőttként élték meg a rendszerváltást. Méltatlanul kevesen tudják róla, hogy 1989 decemberében Tőkés Lászlóval együtt elhurcolta a kommunista titkosrendőrség. Jelleméről sokat elmond, hogy a Krónika szerkesztőségében együtt töltött több mint öt év alatt még az esti kocsmai beszélgetéseken sem hallottam őt ezzel kérkedni. Mindenesetre a rendszerváltásban játszott szerepe hozzájárulhatott ahhoz, hogy reflexszé fejlődjön benne az újságírók talán legfontosabb küldetése, a hatalmasok számonkérése.
Fizikusnak készült, bár bevallása szerint nem volt élete álma ez a pálya a nyolcvanas évek végén, amikor háromszéki fiatalként elkezdte az egyetemi tanulmányait Temesváron. Sejtésem szerint az egzakt tudományokban való jártassága is megalapozta azt, hogy nemzedéke egyik legkiemelkedőbb újságírója legyen. Mert Gazda Árpád írásait a sajtónyelv akkurátus használata mellett mindig is a módszeresség, az alaposság, a precizitás jellemezte. Ma már tudom, hogy amit én annak idején a kollégájaként néha piszmogásnak tekintettem, voltaképpen az ő egyik legnagyobb szakmai erénye volt. Írásai minden sorát igyekezett dokumentálni, mindig abban a tudatban dolgozott, hogy a leírt szónak súlya van.
Újságíróként a neve az akkoriban 180 ezres példányban megjelenő Romániai Magyar Szó napilap munkatársaként vált ismertté a kilencvenes évek elején. Az első kiemelkedő riportjai – amelyekért egyébként 1997-ben MÚRE-díjat is kapott – később, az Erdélyi Naplóban jelentek meg az rendszerváltás utáni évtized második felében, de pályának meghatározó időszakát az 1999 végén indult Krónikánál töltött évek jelentették. Az erdélyi magyar sajtó műhelyének is tekinthető napilapnál végzett munkájában a 2002-ben megjelent riportkötete előszavában megfogalmazott gondolatai vezérelték. Akkor ezt vallotta: „hiányát érzem annak az újságírói magatartásnak, hogy még akkor is megfejtek, kinyomozok valamit, ha ez súrlódásokkal jár, ha ettől egyesek görbén néznek majd rám”. És bizony sokan néztek rá görbén a hatalmasok közül, az erdélyi magyar közösségnek szánt kormányzati pénzek szétosztásának átláthatóságát firtató írásai miatt jó darabig persona non gratának számított az érdekvédelmi szövetségnél. Számított nyilván az is, hogy a Tőkés Lászlóhoz fűződő kapcsolata eldöntötte, melyik táborát választja az évekkel ezelőtt még élesen megosztott erdélyi magyar politikának.
A táborválasztás is közrejátszhatott abban, hogy a Krónikát otthagyva sikertelenül pályázott meg egy állást a közszolgálati televíziónál. Így nem lett tévés, de néhány évig tartó kényszerű kitérő után visszatérhetett a sajtóba, és szinte kereken tizenkét éve a Magyar Távirati Iroda erdélyi tudósítójaként dolgozik. Hírei a lapokon, portálokon, rádiókon és televíziókon keresztül naponta több százezer erdélyi magyar médiafogyasztóhoz jutnak el. Néhány éve a kolozsvári magyar újságírók óévbúcsúztató összejövetelén a jelenlegi munkáját félig viccesen így jellemezte: „gyerekek, ha én elcseszek valamit, akkor ti mindannyian elcsesztétek”. Kijelentésével Gazda Árpád akkor este akaratlanul is tükröt tartott az erdélyi magyar újságírók elé. Amíg belenézünk, legyünk mindannyian hálásak neki, amiért csak nagyon ritkán ront el híreket.
Cseke Péter Tamás
Elhangzott Szárhegyen, 2022. október 8-án
Fotó: Huszár Szilamér
