Huszonhat újságíró – közöttük néhány diák – vett részt július 8–10. között az idei MÚRE-riporttáborban, Temesváron. Hat megyéből 11 szerkesztőség képviseltette magát Kovászna, Hargita, Brassó, Kolozs, Maros és Bihar megyéből, valamint a Vajdaságból. Jó volt ismét látni, ki tudunk még lépni a mindennapos robotból, hogy a szabadnapjainkon is dolgozzunk!

 

Táborzárás előtti csoportkép a korán hazaindulók és a későn ébredők nélkül

 

A találkozóra egyesületünk bármely tagja jelentkezhetett. Örömünkre szolgált, hogy egyeseket már visszatérőként köszönthettünk, és az is, hogy a csapat minden évben újabb táborozó kollégákkal bővül. Temesváron a fiatalokat is bevetettük terepgyakorlatra: az újságíró vagy bölcsész-szakos diákok dokumentálták a tábor történéseit, és mindenféle munkában (írásban, videóban és fotóban is) kipróbálták magukat.

Idén a nagyvárosi szórványban próbáltunk szerencsét. Riporttáborunk célja idén is az volt, hogy „pillanatfelvételt” készítsünk, hiszen nem rajzolhatunk teljes képet, csak részleteit tudjuk megragadni annak, ami Temesváron épp akkor történt, amikor ott járunk.

Mindenki maga választott témát, amelyet a helyszínen rendelkezésre álló két nap alatt feldolgozhatott, és riportban megírhatja a megbeszélt határidőig. Az anyagokból kötetet szándékozunk kiadni.

Szakmai kerekasztal-beszélgetéssel kezdtünk pénteken, a helyi magyar sajtóval ismerkedtünk, és eljöttek hozzánk a helyi magyar oktatás képviselői – Halász Ferenc főtanfelügyelő-helyettes és a líceumok képviselői –, később beszélgettünk a magyarság érdekeit a közigazgatásban képviselőkkel, Marossy Zoltán volt alprefektussal és Temesvár nemrégiben megválasztott alpolgármesterével, Farkas Imrével. 

Ha a riportok beküldésének augusztus 1-re kitűzött hatádirejét sikerül tartanunk, akkor legújabb riportkötetünket szeptemberben bemutathatjuk a MÚRE tagságának Nagykárolyban, majd azt követően Temesváron s talán további helyszíneken is.

Köszönjük a tábori jó hangulatot és a munkát, találkozzunk a következő rendezvényeken!

A MÚRE működését és idei riporttáborának megszervezését is támogatta a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a Communitas Alapítvány, a helyszínen zajlott Riporteriskola című projektünk támogatója az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala.