Jó ideje a magyar sajtó doyenjeként emlegették, pedig nála fiatalosabb, energikusabb szaktársat aligha tudnék említeni. Lenyűgöző volt a derűje, nyílt tekintete. Csak akkor panaszkodott néha, ha nagyon megbántották. Afelől sem volt soha kétségem, hogy az életének 86. évében november 24-én elhunyt Bernáth László szenvedélyesen szerette a hivatását. A Bernáth, vagy csak Laci bácsi, Aranytoll-díjas újságíró, aki évtizedekig volt az Esti Hírlap munkatársa, főszerkesztője is, legutóbb a Népszava publicistája. Sajnálom, hogy nem lehettünk kollégák, arra viszont büszke vagyok, hogy nem is olyan rég a Várad folyóiratban közölhettem értékes – filmes tematikájú – tanulmányát. Hiszen a sajtó mellett a másik szerelme a film volt, sok száz filmkritikát publikált.
A romániai magyar sajtó számára pedig különleges ajándékot jelentett, hogy másfél évtizeden át kulcsszerepet vállalt a médiaoktatásban mint az Ady Endre Sajtókollégium műfajismeret tanára, szakmai tanácsadója, mentora. Nélküle elképzelhetetlen volt a záróvizsga, ahol évről-évre a Magyar Újságírók Országos Szövetségét képviselte mint a MÚOSZ elnökségének és/vagy oktatási bizottságának tagja. Türelemmel és szakmai alázattal, a hallgatókkal szembeni empátiával vizsgáztatott, ugyanakkor igényesen, a felületesség, igénytelenség felett soha nem hunyva szemet. S amíg ő olvasta a dolgozatokat, Google nélkül is kiszúrta a copy paste mondatokat. Az iskola könyvtárából a legszívesebben Laci bácsi könyvét (Tanuljunk könnyen, gyorsan újságot írni!) kölcsönözték ki a hallgatók, s nem feltétlenül a csábító és csalóka cím miatt. Hanem mert híre ment, hogy hasznos és érthető.
Tűpontos észrevételei, bámulatos műveltsége, szellemes megjegyzései, jellegzetes hangja, nyolcvanon túl is szálfaegyenes alakja elmaradhatatlan tartozéka volt sok rangos sajtós rendezvénynek. Nélküle már nem lesz olyan a magyar sajtó. Igaz, jó ideje már nem olyan.
Nyugodj békében, Laci bácsi!
(Megjelent az Erdélyi Riportban. Kép forrása: muosz.hu)
