Szárhegynél méltóbb helyszínt nem is találhattunk volna Nagy Miklós Kund újságíró, szerkesztő, művészeti író díjazására. Nem túlzok, ha azt mondom, Miklós ezer szállal kötődik a kezdetekkor még beszakadt tetejű ferences kolostor és a romos Lázár-kastély termékeny közegében létrejött művészeti bölcsőhöz. Még ma is nosztalgiával mesélt a rádiós éveiben mikrofonvégre kapott képzőművészekről. Az akkor kialakult riporter és alany barátsággá szelídült kapcsolatait mi sem bizonyítja jobban, mint az évtizedekkel később megjelent interjúkötetei. Ezekben olyan korképet vázol fel az erdélyi és kitántorgott kortárs művészek alkotói vívódásairól, ami a korszak dokumentumértékű lenyomata.

Nagy Miklós Kundra soha nem volt jellemző a száguldó riporterek felületessége, bár mozgékonyságát és szerteágazó érdeklődését megőrizte a mai napig. Egy lépésre a nyolcvanadik életévétől és 54 évnyi újságírói tapasztalattal talán még több benne a kíváncsiság, mint amennyi 1968-ban, kezdő rádiósként volt. Ezért is fogadták be maguk közé egyenlő partnerként a képzőművészek. Hívják, óhajtják, hogy munka közben vagy kiállításaik megnyitóján ő értékelje alkotásaikat.

De ez csak az egyik arca Miklósnak. Rádiósként cipelte a gerincferdítő súlyú riportermagnót, bejárta az adáskörzet, tehát a Székelyföld majd’ minden faluját, amíg 1985-ben némaságra nem ítélték a marosvásárhelyi stúdiót, és munkatársait szélnek nem eresztették. Elvették tőle a mikrofont, de újságírói megszállottságától nem tudták megfosztani az átkos kor urai. A nyomtatott sajtóra nyergelt át, és a nagyenyedi kollégiumból hozott igényességével briliánsan művelte a sorok közé rejtett valóság kötéltáncát a Vörös Zászló megyei lapnál.

Az 1989-es változás után nehéz döntést kellett hoznia. Merre tovább? Vissza a felszabadított stúdióba, vagy marad a forradalmi órákban létrehozott, mai napig független Népújság napilap taposómalmában? Nem tudhatom, döntését mennyire befolyásolta a szó elszáll, de az írás marad axiómája, de az utóbbi harmincvalahány év termését látva, úgy vélem, nem bánta meg választását. Szerkesztette, vezette is egy időben a lapot.

A legkedvesebb gyermekként dédelgette, dédelgeti a mai napig az általa létrehozott Múzsát. Természetesen gondja volt, hogy kineveljen egy olyan szerkesztőt, akinek átadhatja Erdély legnagyobb példányszámú, több mint három évtizede, megszakítás nélkül, hetente megjelenő kulturális mellékletének stafétáját. A sajtótörténetben is súlya van a közel hat és fél ezer újságoldalnyi Múzsa-lapoknak.

Immár a nyolcvanadik életév ajtajában Nagy Miklós Kund ma is a Népújság egyik legaktívabb munkatársa. Reméljük, ez az életműdíj nem jelenti pályája lezárását is. Amint őt ismerem, tudom, a héten is megkapjuk a jegyzetét és a Múzsa melléklet anyagait.

A laudációt még sokáig lehetne folytatni az érdemek felsorolásával, de úgy vélem, ismerősei, olvasói is úgy értékelik, hogy soha ilyen jó kezekbe nem került a MÚRE életműdíja.

Karácsonyi Zsigmond 

Elhangzott Szárhegyen 2022. október 8-án, a MÚRE szakmai találkozójának díjátadóján.

Fotó: Huszár Szilamér