Hülye szóviccből könnyű ám címet kreálni, de hát mi mást tehetne egy rádiós, aki most épp ír? Kihasználja a rádiós emlékeket, hogy szentélyként kell tisztelni a stúdiót, amelynek ajtaján ezt írja: Csend! Adás. Belépek hát settenkedve emlékeim közé a számítógépes mappákba, s csak halkan pötyögök a billentyűkön, nehogy megzavarjam a kötelező zárszámadást.

Öreg emberek szoktak zárszámadást írni – gondoltam magamban, de nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy mégis, ez az a pillanat, amikor ismét el kell mondanom, mi minden történt az ellmúlt (kétszer) három évben.

Kedves fiatal kolléga ígérte: összeírja, hány helyen jártam MÚRE-elnökként. A terv megvalósulása még mindig várat magára (remélem, egyszer megvalósul). Emlékszem, hogy ezalatt lett sok év után újra útlevelem, hogy átránduljak Kárpátaljára és otthagyhassam az autóm dísztárcsájának egyik darabját, illetve megtudjam, hogy a „zsurnaliszt” kifejezést az ukrán rendőrök is értik, és hirtelen zavarba jönnek tőle. Ezalatt jártam először (meg másodszor is) a Vajdaságban, előbb szakmai tanácskozáson, majd a Brassai-2017 vándorkiállításunk díjátadással egybekötött megnyitóján. Ezalatt voltam legtöbbször Budapesten hivatalos ügyekért, és szinte biztos vagyok benne, hogy ezalatt utaztam itthon is a legtöbbet, és ezalatt hiányoztam a legkevesebb (egyetlen egy) MÚRE-rendezvényről. (Most, persze, leírhatnám, hogy hova nem hívtak meg ezalatt sem, és miért fáj azóta is, de minek?)

Szóval van az „azelőtt” s lesz mostantól nekem az „azalatt”.

Nekifutottam már többször, hogy összeírjam, mi minden nem volt azelőtt, és sokmindenre rácsodálkoztam. Tudom, nem mi találtuk fel a melegvizet, de azért lássuk!

Lett új honlapunk (amely mostmár ismét megújulni készül), rajta több, s mostanra mégis kevés képpel. Lett állandó nyelvészkedés, lettek beszámolók a rendezvényeinkről. Lettek riportköteteink és szakmában eligazító könyveink (s még mindig hiszem, hogy hamarosan lesz újabb évkönyvünk).

Lett MÚRE-study tour, ahol a fafaragótól a kovács műhelyéig, a vadászmúzeumtól a kastélyszállóig sokmindent láttunk. Máskor meglátogattunk egy-két pincét az ezerből, szekereztünk káposztaföldre vagy tanultunk a kiberbiztonságról. Lett meghívásos pályázati támogatásunk a székház működésére, az (egyébként elég új és még mindig egyetlen) alkalmazott fizetésére. Minden pénzt elköltöttünk rendeltetése szerint.

Lett könyvkiadási támogatásunk és lettek szórványnapi találkozóink. Buliztunk és nótáztunk, no meg néha csobbantunk a termálvizes dézsában vagy a jéghideg vizes medencében. Lett képzés például tördelésről, lapok és honlapok külcsínjáról, amelyet követ hamarosan a belbecs felmérése is. (És remélem, követi a rég megígért beszédtechnika-képzés is, mert ezzel még, úgy érzem, tartozom.)

A lett-sort folytassa ki-ki a kedvenceivel. De a végére azért meghagytam a kedvencemet: lettek ismét éveken át hiányolt újságírótáborok, ahol dolgozni kellett, de kikapcsolódni is lehetett. S ezekért vagyok a leghálásabb: Zsobokért és Farnasért, Óradnáért és Temesvárért, Déváért és Vajdahunyadért, majd a Szilágyságért és Szovátáért: a sok-sok történetért, amelyet ott, akkor sikerült megörökítenünk. S persze, azért, hogy mindig volt lelkesedés bennünk, hogy higgyük: jövőre is lesz tábor, s leszünk benne mi is!

S mindezekért írásban is köszönetet mondok most mindenkinek! Köszönöm két igazgatótanács tagjainak, akik velem dolgoztak, nevettek, szerveztek, vitatkoztak. Köszönöm a sértődötteknek is, de nyilván, hálásabb vagyok a támogatóknak, a velem robogóknak.

Ha csak annyit mondanék, „folytatása követekezik”, az is igaz volna. De, Kedves Kollégák, ismertek annyira, hogy elhiggyétek: hat év alatt hittem benne, és igyekeztem tenni azért, hogy ne legyen mindegy, merre megy tovább Egyesületünk.

Fiatalon (mindünk közül a legfiatalabban) lettem MÚRE-elnök, ezért elég fiatalon készítem a zárszámadásom. Tudom, hogy sokszor nem ezt mondtam, de le merem most írni: nem bántam meg, hogy vállaltam az elnökséget. Nem könnyű feladat ez, de bárkinek sikerülhet, aki tenni akar értünk, egyesületünkért. Több ilyen kollégával dolgoztam együtt: voltak ötletek, ma már nem tudjuk, melyik melyikünké, mert a lényege, hogy megvalósult. Persze, nem magától: mindig kellett hozzá a munkánk, az energiánk, az elszántságunk, néha a vakmerőségünk.

Úgy gondolom, jó ez a két mandátumos szigorúság, és úgy gondolom, folytatni kell sokmindent a megkezdett projektek közül – és kell még hozni újakat melléjük. Hat év után azért szurkolok, hogy kellő megfontoltsággal, körültekintéssel tudjunk dönteni ismét az egyesület elnökségének összetételéről, a folytatásról.

Bízom az újságírók érzékenységében. Bölcsességet kívánok a döntéshez, s utódomnak kitartást a folytatáshoz!

 

Rácz Éva, aki most még utoljára leírhatja, hogy: a MÚRE elnöke.