A tragikus hirtelenséggel elhunyt Áros Károlytól (1940. szeptember 27., Nagymoha – 2015. május 2., Marosvásárhely), az ismert háromszéki sportújságírótól kollégája, Szekeres Attila írásával búcsúzunk.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

– Holnap reggel találkozunk! – nyújtotta kezét naponta búcsúzóul Karcsi bácsi. A legutóbbi kézfogás után nem jött össze több találkozás… Elütötte egy tolató mentőautó, s az okozott sérüléseket nem élte túl. Épp dolgozott és egyben ünnepelt: az általa 25 évvel ezelőtt kezdeményezett Veszprém–Sepsiszentgyörgy staféta Szent György Napokra beérkező futóit várta barátként, sportrajongóként, újságíróként.

„A Háromszék köszönti a 70 éves Áros Károlyt” – loptam be a 2010 szeptember 27-i lapba, a Hétfői Sport rovatába vasárnap este, amikor Karcsi bácsi már nem láthatta. Másnap vártam a reakciót. Az meg, mintha puskából jött volna. Köszönet helyett letolást kaptam: „Most azt gondolják az emberek, hogy köszöntöm saját magam! Két napig hozzám se szólt. Aztán, amikor kettesben maradtunk, megenyhülve mondta: „Azért nem is olyan nagy baj, annyian köszöntöttek, még Kanadából és Ausztráliából is. Jól esett”.

Kiérdemelte a köszöntést. Hisz, amint Horváth Vilmos, a Magyar Olimpiai Akadémia Tanácsának tagja fogalmazott: „Karcsi barátunk az egyik legnagyobb határon túli olimpiatörténész volt, aki évek óta együttműködött a Magyar Olimpiai Akadémiával. Számos vándorgyűlésén részt vett, segítette munkánkat, az olimpiai mozgalom népszerűsítését”.

Áros Károly 1968-ban alapítója volt a Megyei Tükörnek, sportrovatát írta, szerkesztette, majd folytatólagosan a Háromszék sportrovatát vezette haláláig. Több kötet szerzője, közülük kiemelkedik az Erdélyi magyar sportolók az olimpiákon (2002). Az egyetemes magyar sport egyik legelkötelezettebb és legavatottabb ismerőjeként számtalan elismerésben részesült. Kiemelem a Magyar Olimpiai Bizottság Médiadíját, amelyet 2000-ben kapott meg. (A MÚRE mindössze különdíjjal ismerte el munkásságát 1999-ben.)

Már azon gondolkodtam, a 75 éves Áros Károlyt miként köszönthetném, szintén lopva. Sajnos, ezen már nem kell törnöm a fejem. A sors így akarta.

Nyugodjék békében, emléke legyen áldott!