Nagykárolyi kiállítással zárul a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete által az elmúlt évben immár hatodik alkalommal meghirdetett Brassai Sajtófotó pályázat. Tizenhét alkotó több mint négyszáz felvételéből a zsűrizést követően mintegy ötvenet mutattunk be az utóbbi hónapokban Nagyváradon, Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön és Bukarestben. A sorozatzáró kiállítás megnyitója 2022. június 15-én, szerdán 18 órától kezdődik Nagykárolyban, a Károlyi-kastély kiállítótermében. A megnyitón közreműködik Szűcs László, a MÚRE elnöke, illetve átveszi a Brassai-fődíjat Móricz-Sabján Simon.

A kiállított anyag június 15-30. között tekinthető meg,

A tárlaton Barabási Attila Csaba, Albert Levente, Huszár Szilamér, Kerekes István, Kocsis Csaba, Móricz Sabján Simon, Ótos András, Pongrácz Panni, Sarány István, Sánta István Csaba, Sinka Pál, Szigeti Vajk István és Szekeres Attila alkotásai szerepelnek.

Az esemény szervezője a Gróf Károlyi Kulturális Idegenforgalom-népszerűsítő Központ és a Vasile Vénig László Fotóklub.

A megnyitóra minden érdeklődőt szeretettel várunk.

 

A címlapon Móricz-Sabján Simon Küzdelem a coviddal című sorozatának egyik felvétele.