Az újságírók általában nem írnak ódákat róluk, mással mennek kávézni, nélkülük viszont kockázatos lenne bármilyen kiadványt megjelentetni. Nap mint nap szükség van, legalábbis szükség lenne rájuk, hisz vadásszák a helyesírási hibákat, még az utolsó vesszőhibát is észreveszik a szövegben. Nekem három ilyen személy van az életemben, mindhármukkal szívesen mennék kávézni, sőt azt is tudom, hogy bármikor fordulhatok hozzájuk, hogyha helyesírással kapcsolatos kérdésre szeretnék választ kapni.

Egyikük itt van mellettem, Benedek-Székedy Sándorról van szó, aki Dinó néven írja alá az e-mailjeit, s ma este átveheti a Benkő J. Zoltán-díjat. Én még nem tudtam megszokni, de igyekszem. 2018-ban ismertem meg őt, mondhatni, a lehető legfurcsább módon. Akkor, áprilisban egy messenger üzenetet kaptam tőle, amelyben ez állt: „Szia, remélem, nem gond, hogy ismeretlenül lesziázlak, kollégák vagyunk a Nőilegnél. A Szövegkováccsal kapcsolatban kérdeznélek.”

Egy hét múlva, a Nőileg találkozóján ismertem meg őt személyesen, azóta az egyik legmegbízhatóbb kollégám lett, olyasvalaki, akihez bármikor fordulhatok, ha elakadok valamilyen helyesírással kapcsolatos kérdésben. És sosem mondja, hogy ejnye-bejnye, ezt azért illene tudni. Igen, ilyen kollégák kellenének, akik előtt nem szégyelled, hogy emberből vagy, és te sem tudsz mindent.

Néhány szóban összefoglalnám szakmai pályafutását. 1998-ban a Gyergyói Kisújságnál, 1999-ben pedig az Új Keletnél volt újságíró, 1999 és 2005 között a Krónika korrektora volt, majd 2008-ban és 2009-ben az Új Magyar Szónál dolgozott korrektorként és szerkesztőként. 2016 és 2020 között a Nőileg korrektora volt, 2018-ban csatlakozott a Szövegkovács csapatához (remélem, még sokáig lesz a tagja), jelenleg a Hargita Népénél online tartalmat is javít napi nyolc órában, emellett könyveket, tanulmányokat korrektúrázik hébe-hóba.

Felvetődhet a kérdés, miben segíthet nekünk a korrektor. A Rendőr-e a fekvőrendőr? című könyvemben – egyrészt a saját tapasztalataim alapján – tíz pontban foglaltam össze a választ:

  1. Megszabadít a helyesírási hibák miatti aggodalmunktól.
  2. Segít abban, hogy az üzenetünk valóban eljusson a célközönséghez.
  3. Növeli az önbizalmunkat, hisz egy-egy kiváló szöveg a hitelességünket is erősíti.
  4. Neki köszönhetően nem függünk a helyesírásban jártas barátainktól, hisz egy idő után senki sem fogja szívesen átnézni a szöveget, ha nap mint nap bekopogunk hozzá.
  5. Általa bővíthetjük a helyesírással, szövegírással kapcsolatos ismereteinket.
  6. Időt spórol nekünk. Miközben elvégzi az utolsó simításokat, mi végre arra koncentrálhatunk, amiben igazán jók vagyunk.
  7. Segítségével elkerülhetjük a kínos helyzeteket.
  8. Ha időben észrevesz egy szarvashibát, pénzt takaríthat meg nekünk. Például nem kell újranyomtassunk egy szórólapot, egy bannert, esetleg egy könyvet.
  9. Útbaigazítást ad a megfelelő szavak kiválasztásához, csökkenti a későbbi félreértések esélyét.
  10. Mindent egybevetve szupererőt ad, főleg akkor, ha a lehető legjobbat akarjuk kihozni magunkból.

Eszembe jutott a 2019-es év, amikor megláttam a Magyar Nyelvi Szolgáltató Iroda felhívását az I. Kárpát-medencei Korrektorversennyel kapcsolatban. Szóltam Sándornak és Népújságnál dolgozó volt kolléganőmnek, Horváth Évának, aki szintén évek óta segít a Szövegkovácsnál, hogy jelentkezzenek a megmérettetésre. Mindketten belevágtak, és bár korábban nem találkoztak személyesen, a verseny napján Sándor küldött egy kettejükről készített közös fotót, egymás mellett álltak, egy-egy oklevéllel a kezükben. Sándor negyedik, Éva pedig hatodik lett több mint hetven résztvevőből. Azt hiszem, ehhez nem kell többet hozzáfűzni.

2021-ben Sándor újra jelentkezett a versenyre, akkor is negyedik lett, s míg ő elégedetlen volt az eredménnyel, én igyekeztem őt győzködni, hogy nincs oka rá. De ő még többet akart volna kihozni magából.

Sándor, volt versenytáncosként kijelenthetem, hogy nem mindig az eredmény számít – bár hamarabb rájöttem volna erre –, hanem az, ha tudod, hogy te mindent megtettél akkor, ami tőled telt. Akár 1., akár 4., 10., 25. helyen végzel, semmit nem von le abból a szakmai alázatból, felkészültségből, amit nálad tapasztaltam. Nem keresel kifogást, ha elvállalsz valamit, még akkor sem, ha több feladat vár rád egyszerre, mindig találsz megoldást.

Muszáj megjegyeznem azt is, hogy Kósa Erika, a Szövegkovács társalapítója, a Hargita Népe korrektora és Horváth Éva, a Népújság korrektora szintén megérdemelnék, hogy itt álljanak mellettünk (körülbelül harminc éve vannak a szakmában).

Végül megosztanék egy rövid történetet a hallgatósággal. 2015-ben írtam a korrektorról egy blogbejegyzést, amelynek A helyesírás őre címet adtam. Nem sokkal később kaptam egy messenger üzenetet egy magyarországi korrektortól, Székács Istvántól, szó szerint idézem: „Ismeretlenül is köszönöm azt az értékes írást, amely a korrektor munkájáról szól, örömmel olvastam. Végre valaki velünk is foglalkozik. Megosztottam az üzenőfalamon, ezen keresztül mutathatom be másoknak a munkámat.”

Ez is azt bizonyítja, hogy beszélnünk kell a korrektorokról, olvasószerkesztőkről, lektorokról, szerkesztőkről, tördelőkről, grafikusokról, hívjuk meg őket egy kávéra, kérdezzük őket, bízzunk bennünk, néha akár vitázhatunk is velük, hisz ők sem robotok. Általuk mi is jobbak leszünk, legalább egy próbát megér. Szívből gratulálok a díjhoz, Sándor!

 

Farkas-Ráduly Melánia

Elhangzott a MÚRE szárhegyi szakmai találkozóján 2022. október 8-án.

Fotó: Huszár Szilamér