Fennállásának negyedszázados évfordulóját ünnepli az a BRASSAÏ MAGYAR ADÁS, amely hétről-hétre bemutatja a város közösségének fontosabb eseményeit, kiemelkedő személyiségeit, és amelyben 25 év leforgása alatt szinte minden brassói magyar ember viszontláthatta magát. BÁLINT FERENC szerkesztő a hályogkovács szindrómáról, a televíziónál ragadt egykori önkéntes diákokról, kényszerszünetről, felemelő pillanatokról és maradandó hétköznapokról mesél Ambrus Melinda interjújában.

 

Bálint Ferenc televíziós szerkesztő, Brassó

 

1990. március 15-ére hogyan állt össze az első Brassaï Magyar Adás?

 

Vidáman állt össze. 1989 után Brassóban is magasröptű gondolatokat fogalmaztak meg maguknak az emberek, a legszebb talán az volt, hogy vissza kellene állítani azt a helyzetet a városban, hogy magyarul, románul és németül egyformán beszélünk. Ezt a kitűzött célt volt hivatott szolgálni a többnyelvű televíziózás. Én akkoriban színjátszócsoportot vezettem az akkori Redutban, ami ma Redut Kulturális Központ néven ismert. Így eshetett rám a választás, azzal bíztak meg, hogy készítsünk magyar nyelvű rádió- és tévéműsort. Annak ellenére, hogy mindenki azt hitte, a rádiózás egyszerűbben megvalósítható, az nem jött össze. A tévézést azért tudtuk kivitelezni, mert a Cenken levő antenna a TVR2-vel volt egyenes kapcsolatban, így azon az adón kaptunk először adásidőt. Többnyire művelődésben mozgolódó emberek megbízásából tehát 1990. március 15-én sugároztunk először Brassóból magyar adást. Nem szóltak bele abba, hogy mi legyen az adásban, az már a mi ötletünk volt, hogy a nemzeti ünnep alkalmából elmentünk az alsótömösi emlékműhöz és annak a lépcsőjén elmondtuk Szilágyi Domokos Hétköznapok című versét, s akarva-akaratlanul ez lett a magyar adás mottója. Van benne egy olyan gondolat, hogy „Az ünnep, az ünnep halandó. Csak a hétköznap maradandó.” Ebben a szellemiségben készítjük el hétről hétre a Brassaï Magyar Adást, abban a reményben, hogy ezeknek a hétköznapoknak a megmaradásáért teszünk valamit.

 

Milyen fogalma volt Önnek akkoriban a televíziózásról?

 

Még a tévénézésről is kevés fogalmam volt, hiszen akkoriban csak reggel és este közvetítettek egy-egy adást. Nagy kihívás volt, de megláttam benne a lehetőséget. Sem szakmai előképzettségünk, sem technikai felszerelésünk nem volt, időközben szedegettünk fel mindkettőből. Semmiféle modellt nem követtünk a műsorkészítés során, egyszerűen azért, mert nem volt előttünk olyan példa, amelyhez etalonként viszonyulhattunk volna. A mi feladatunk kezdetektől fogva a helyi események, jellegzetességek, emberek bemutatása. 25 év távlatából azt hiszem, mondhatom, kialakítottuk a magunk stílusát, amely teljes mértékben saját koncepción alapszik, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem fogalmazódott meg bennem a kérdés, hogy szabad-e ezt így, hályogkovács módjára csinálni.

 

Önt egyszemélyes szerkesztőségként tartja számon a brassói közö(n/s)ség, mégis többes számban beszél a munkáról.

 

Az egyszemélyes televízió címkét rám ragasztották, mert tényleg egyedül szerkesztem a műsort. Az egyházi és kulturális eseményeken szinte kötelező módon részt veszek, s ahova hívnak, oda megpróbálok eljutni, de sajnos nem tudok minden rendezvényt lefedni. A vallási és kulturális rendezvényekről való beszámolókon kívül különböző sorozatok is a műsor részét képezik, amelyek főként olyan emberek portréfilmjei, akik letettek valamit a magyarság asztalára. Az adás elindítása után alig telt el egy év, és már akkor sem vállalták az önkéntes munkát az emberek, ahogy most sem. Azt mondják, szívesen önkénteskednek, de akkor azt fizessék is meg nekik. Akkoriban informatikát tanítottam az Áprily Lajos Középiskolában, és elhíreszteltem a gyerekeknek, hogy van lehetőség arra, hogy a televízió berkeiben tevékenykedjenek. A Brassaï Magyar Adás hatására az iskolában beindult a Graft TV, és az ott ténykedő diákok közül kerültek ki azok, akik a városi érdekeltségű adás létrehozásában is közreműködtek bemondóként vagy műszakisként. Egyik legrégebbi emberem Kovács Attila, aki 1991-től mellettem volt, és ott felejtette magát, ma is a televíziónál dolgozik. De Nagy László is nagyon régi munkatársam. 25 év alatt a Brassaï Magyar Adás jó pár televíziós személyiséget nevelt ki, úgy kommunikációs, mint műszaki területen. Mindnyájukra büszke vagyok.

 

Technikai szempontból miben más ma az adást szerkeszteni, mint a kezdetekkor?

 

Az elején, ha nem lettek volna a német kollégák, nem tudtunk volna semmit sem csinálni, mert nekünk nem volt semmink. Azután rátaláltunk egy ismerősre, akinek volt egy kamerája. Még úgynevezett analóg vágórendszerünk sem volt, hát úgy jártunk el, hogy indítottuk az egyik videót, elszámoltunk kettőig, háromig vagy négyig, s akkor kellett a rekordert indítani, mert tudtuk, mennyi késése van. Így ragasztottuk egyik kazettáról a másikra. Hőskor volt, jó volt megélni.

 

Mi jelentett még nehézséget?

 

Olyan nehézség nem volt, amit ne tudtunk volna áthidalni – ezt ez a kerek évforduló is bizonyítja. Inkább a hozzáállást éreztem sokszor demoralizálónak. Az elején azt hittem, mindenki úgy gondolja majd, hogy erre az adásra nagy szükség van és akadnak támogatói, de hamar rá kellett jönnöm, hogy a szükségszerűség nem hozza magával automatikusan a mecénásokat is. Fizetést akkor se kaptunk, most se, támogatás annyiban volt, hogy az Illyés Közalapítvány és a Bethlen Gábor Alap elhitte, hogy mi tényleg dolgozunk, és eszközöket utaltak ki annak idején még a Spectator Alapítványon keresztül, ami a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének az alapítványa, most pedig a Brassaï Társaság biztosítja a jogi hátteret.

 

25 éve szinte töretlen a Brassaï Magyar Adás műsorsugárzása. Azonban csak szinte… Mi volt a kényszerszünet oka?

 

Egy szombati élő adás után kedden azt mondták, nem lesz többet magyaradás. Tamás Sándor akkori képviselővel beszélgettem arról, hogy Kézdivásárhelyen a milícia '89-ben miket csinált. Az adás vége felé a volt milicista fia betelefonált, nehezményezte, amit mondtunk, kedden pedig betiltották az RTT-nél az adást. Eltelt egy bő esztendő mire a MIX TV-nél felvettek. Közben a Holdingnál is kínálkozott egy lehetőség, úgyhogy egy időben két műsort is gyártottam.

 

25 év nézettségi mutatói miről árulkodnak?

 

Úgy tudom, Brassóban nem szoktak a nézettségről kimutatást készíteni, nemhogy külön a magyaradásról. Az elején a nézettség úgy volt nagy, hogy az antennán keresztül, amelyről már tettem említést, egészen Lemhényig eljutott a műsorunk, ahol a TVR2-t lehetett fogni, ott a Brassaï Magyar Adást is figyelemmel lehetett kísérni, Sepsiszentgyörgyön és Csíkszentmártonban is fogták. Amióta az RTT és a MIX után a TVS-hez került az adás, azóta minden olyan megyében látható a műsorunk, ahol a csatorna kábelje le van fektetve, így láthatnak minket Brassó, Kovászna, sőt, Arges megyében is, de hogy néznek-e, azt nem tudom. Pár éve az hozott újdonságot, hogy az adás felkerül a világhálóra, így már könnyebb statisztikai mutatókról beszélni. Két év alatt 51ezren kattintottak a Brassaï Magyar Adás videóira.

 

A Brassaï Magyar Adás 25 évéről szóló, Ön által készített filmben melyik képkocka kapna kiemelkedő szerepet?

 

Talán az egyik legfelemelőbb az első, Alsórákoson megrendezett Szabadság-napon való részvétel volt, amikor a zuhogó esőben filmezve valóban a szabadság csodálatos élményét éltem át. Ennek a 25 évnek a gyümölcse az is, hogy egy-két olyan filmet készíthettem, amely nem annyira újságírói, mint filmművészeti kategóriába sorolható. A Mikó András forgatókönyve nyomán készített Metamorfózis a szívem csücske. De élmény volt az a közel ötven portréfilm is, amelyeket grafikus, képzőművész barátaimmal készítettem. Ezt könyv formájában is érdemes lenne kiadni, a rajz és a szöveg jól kiegészítené egymást, de akár DVD formájában is el tudnám képzelni. Majd az ötvenéves évfordulóra!

 

Lesz ünnepi adás?

 

Nem lesz különösebb ünnepi adás, az öndicséretnek nem látom értelmét. Azt a tényt viszont dédelgetjük, hogy ahogy a magyar nyelvterület legrégebbi ma is megjelenő újságja a Brassói Lapok, mi úgy tudjuk, Romániában 1989 után a legrégebbi folytonos tevékenységet kifejtő kereskedelmi műsor a Brassaï Magyar Adás.