A legtöbb nyelvi illemmel, protokollal foglalkozó írás megállapítja, hogy az önözés a legudvariasabb, a leghivatalosabb forma ugyan, de egyben a legtávoságtartóbb is. A magázás viszont a köznapi, a személyesebb, de udvarias és közvetlen formát hordozza.
De mit tegyen a rádiós? Magyari Sára nyelvész rovata.
Rádióban hallom, hogy a műsorvezető, hol magázza, hol önözi vendégét vagy vendégeit. Az ingadozás talán abból is adódhat, hogy előítéletesek vagyunk a magázó formával szemben, létezik olyan ideológiai megközelítés, hogy magázni illetlenség, a magázás lekezelő stb. Pedig nincs így.
A legtöbb nyelvi illemmel, protokollal foglalkozó írás megállapítja, hogy az önözés a legudvariasabb, a leghivatalosabb forma ugyan, de egyben a legtávoságtartóbb is. A magázás viszont a köznapi, a személyesebb, de udvarias és közvetlen formát hordozza.
Amennyiben az aktuális műsor vagy adó a magázó formát választja, érdemes előtte átgondolni, a meghívott milyen minőségben, milyen státuszban van jelen az éppen aktuális beszélgetésben, illetve az újságírónak tudatosítania kell saját pozízióját is: abból kellene kiindulni, hogy az újságíró diplomás, értelmiségi, aki egy beszélgetős műsorban, ahol fő funkciója a kérdezés, azaz a partner beszéltetése, ott ő a hallgatót, a nézőt képviseli. „Ilyen helyzetben a távolságtartó és tiszteletadó nemtegeződés a helyénvaló” – írja Deme László a Nyelvi illemtan c. kötetben. Tehát önöződni illik, főként ha a műsor politikai, közéleti, tudományos, kulturális tárgyú, illetve a meghívott kiemelkedően magas teljesítményéről ismert. Nem számít a partner neme, kora. Ebben az esetben az újságíró érezteti az alá-fölé rendeltségi viszonyt, ahol a vendég a fölérendelt, valahogyan így: „És erről ön mit gondol, igazgató asszony?”
A magázódás akkor ajánlott, amikor szimmetrikus viszonyt kellene fenntartania az újságírónak a beszélgetőpartnerével, úgymond oldalirányban használjuk. Ennek kedves formája a tiszteletteljes magázás, valahogyan így: „Péter bácsiéknál ez hogy van?” vagy „Julika, maguknál ez szokás?”
A kimondott szó mellett nagyon fontos a hangsúly is. Sokszor nem is annyira a maga vagy ön névmás használatával van a probléma, hanem a hangsúlyozásával. Mindkét esetben, ha túlnyomatékosítás jön létre, az az udvarias jellegből a nem udvarias, akár gúnyolódó hangnem felé mozdulhat el, valahogyan így: „Amerika, London, Párizs, maga, fiam, nem normális” – és azt hiszem, ezt egyik újságíró sem szeretné magára venni.
(kép forrása: pixabay.com)
