Anyagi okokra hivatkozva, 2017. január elsejétől " határozatlan időre szünetelteti" az Erdélyi Riport megjelentetését a portál kiadója, a Progress Alapítvány. A szerkesztőséggel karácsony előtt közölték a hírt.

A nagyváradi központtal működő szerkesztőség tudatta: egyelőre még nem tudják, hogyan, de folyatnák a munkát, információink szerint, akár ingyen is. A szerkesztőség szeretné megvásárolni a kiadótól a portál tulajdonjogát, hogy a már bejáratott címen folytathassák a publikálást. A szerkesztőségi cikkben ugyanakkor leszögezik: a lap archívuma továbbra is elérhető marad.

"Az Erdélyi Riport 2002 őszén hetilap formájában jött létre Nagyváradon a Scripta Rt. kiadó gondozásában, alapítói közül ma Simon Judit és Szűcs László dolgozik a lapnál. 2009 tavaszán a Riport Kiadó kft. vette át a lapot, később a Kós Károly Alapítvány, majd a nyomtatott változat megszűnése után a Progress Alapítvány adminisztrálta."

– foglalták össze a kiadói kronológiát honlapjukon kollégáink.

 

***

Az előzőtől független, de szintén Bihar megye médiáját érintő hír: január elsejétől megszűnik a Partium Rádió adása Margittáról. A rádió a tuljdonosváltás után lemondott a városban a helyi műsorszolgáltatásról.

 

Frissítés:

2017. január 5.

Az Erdélyi Riport megszűnése után a korábbi csapat szinte teljes létszámban – egyelőre önkéntesen – folytatja a munkát és publikál az erport.blog.hu felületen.

2017. január 8.

A Partium Rádió margittai helyi adásai újraindulnak.