Újságírói, lapkiadói és közéleti munkásságáért Veszely Károly-díjjal tüntette ki a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) és a Magyar Köztársaság bukaresti kulturális intézetének sepsiszentgyörgyi kulturális koordinációs központja (MKKK) Hecser Zoltánt, a Hargita Népe nyugalomba vonult kiadóját.
Ambrus Attila, a MÚRE elnöke hangsúlyozta, hogy újságírói és kiadói érdemei mellett Hecser Zoltán jelentős szerepet játszott a MÚRE létrehozásában, működésének megalapozásában, gazdasági és jogi kérdésekben való jártassága, törvénytisztelő magatartása meghatározta a szervezet működését. A díjat Karácsonyi Zsigmond, a MÚRE ügyvezető elnöke és Beke Mihály András, a Bukaresti Magyar Kulturális Központ igazgatója nyújtotta át.
A díjat tavaly alapította a két adományozó szervezet, első kitüntetettjei pedig a Székelyföld kulturális folyóirat és Graur János temesvári újságíró voltak. Idén Hecser Zoltán mellett az alapításának 50. évfordulóját ünneplő Marosvásárhelyi Rádió kapta az elismerést.
Veszely brassói káplán korában, 1849-ben kapott megbízatást Bem tábornoktól, hogy alapítson lapot. Így lett a Brassói Lapok első főszerkesztője. E tevékenységéért a szabadságharc leverése után halálra ítélték, Róma közbenjárására azonban kegyelemben részesült. A későbbiekben is lapszerkesztőként, egyháztörténészként fejtett ki jelentős munkásságot.
A brassói Reménység Házban megtartott MÚRE-közgyűlés záróakkordja volt a szombati díjkiosztó. A rendezvény pénteki programjában újvidéki újságírók „ajándékai" is gazdagították a rendezvényt. Előbb Léphaft Pál karikatúráiból kaphattunk ízelítőt az Ambrus Attila által megnyitott kiállításon, majd a Klemm József, Heinemann Péter és Léphaft Pál alkotta Telepi Rádió című kabarénak tapsolhattunk a Redut-ban, a város művelődési házában.
Forrás: Hargita Népe |