A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete 2018. július 6-8. között Szilágy megyében szervezi meg idei riporttáborát, az alaptáborunk ezúttal Kémeren lesz. Célunk megegyezik a korábbi évekkel: az oknyomozó, tényfeltáró újságírás, a szociográfiai riport eszközeivel felfedni és rögzíteni a Szilágyságban élő magyar közösség állapotát, történéseit. A feltáró munka eredményeként az év végéig riportkötetet jelentetünk meg. A helyek száma idén is korlátozott!

A Kemsilvanum panzió madártávlatból

 

Részvételi díj:

– MÚRE-tagoknak 120 lej

– nem MÚRE-tag résztvevőknek 250 lej

– diákoknak 60 lej

A részvételi díj magában foglalja a szállást 2-3 ágyas szobákban, illetve az étkezést péntek déltől vasárnap délig.

FIGYELEM! A helyek száma korlátozott!

Az alaptábor helyszíne: Kémer, Kemsilvanum panzió

Érkezés: július 6-án, pénteken déli 13 óráig.

Táborzárás: július 8-án, vasárnap, 14 órakor.

A tábor idejére idén is ösztöndíjas helyeket hirdetünk meg pályakezdő kollégáknak vagy diákoknak. Előnyben részesülnek a BBTE újságírás-média, illetve fotó-film szakos hallgatói (de ez nem kizáró jellegű). Az ösztöndíjasok feladata a tábor dokumentálása, emellett részt vesznek a riporteri munkában is.

Jelentkezni lehet a mure@mure.ro e-mail-címen, június 26-án 12 óráig.

A jelentkezés feltétele a részvételi díj felének befizetése – a MÚRE marosvásárheyi irodájában, naponta 9-15 óra között, vagy banki átutalással – a fentebb jelzett határidőig, a honlapon elérhető adatok szerint. A jelentkezéssel és a kedvezmény igénybevételével a táborozó vállalja, hogy részt vesz a terepmunkában, és riportjával hozzájárul a kötet tartalmához.

Visszalépés esetén a befizetett összeget nem áll módunkban visszatéríteni.

Találkozzunk idén a Szilágyságban!

Rácz Éva elnök

 

Programtervezet:

(frissítve!)

Július 6., péntek

13 óráig a résztvevők érkezése; regisztráció, szállások elfoglalása a panzióban

14-15.00 óra között ebéd

15.00 tábornyitás, programismertető

Utána: Terepmunka

19.00 vacsora, meghívottakkal

 

Július 7., szombat

Reggeli a szállóban (7.00-10.00)

Terepmunka

Vacsora a hotelben

 

Július 8., vasárnap

Reggeli a szállóban (7.00-10.00 óra között), utána terepmunka

13-14.00 óra között ebéd, majd

Táborzárás, hazautazás