Elsőként Kolozsváron mutatja be a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) legújabb kötetét, amelynek címe: Műfajok a magyar sajtóban.

A könyv egy 2010-ben megjelent mű bővített újrakiadása. A klasszikus műfajokat veszi sorra, és tartalmazza azt a szakmai minimumot, amellyel bárki elindulhat az újságírói pályán.

A kötet nagyobb részének szerzője Szűcs László, a Várad kulturális folyóirat és az Erdélyi Riport hetilap főszerkesztője, aki több mint egy évtizeden át tanított műfajismeretet az Ady Endre Sajtókollégiumban.

Az online műfajokra vonatkozó rész szerzője dr. Győrffy Gábor, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Karának egyetemi adjunktusa, a Műfajismeret tantárgy oktatója.

A kötetet ismerteti Rácz Éva szerkesztő, május 14-én, szombaton, 12 órakor, a Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Kar 302. termében (Traian Moşoiu / Zápolya utca 71.).

A könyv kiadását a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta.

 

A könyvbemutató is része a MÚRE által útjára indított Riporteriskola elnevezésű, több helyszínen megszervezett programnak, amelynek első helyszíne: Kolozsvár, május 13-15. között.

A Riporteriskola további állomásai: júniusban Marosvásárhely, júliusban Temesvár, októberben Torockó, majd novemberben Nagyenyeden kiértékelő konferenciával zárul a sorozat.

Partnerünk a MEDEA Egyesület és a Holnap Kulturális Egyesület, a projekt támogatója az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala (a "Şcoala de reporteri: Tineri jurnalişti informaţi şi implicaţi" elnevezésű projektben).