Bardocz Sándor 1962-ben született Marosvásárhelyen. Középiskolai tanulmányait az ottani Képzőművészeti Líceum zeneszakán végezte, és ez hatással volt életútjára. A Babeș-Bolyai Tudományegyetem Történelem–Filozófia karán szerzett oklevelet. A kommunista rendszer  kényszerkihelyezéseinek következtében a moldvai csángó vidéken kezdte tanári pályáját. A helyzetet és időt kihasználva, néprajzi gyűjtéseket végzett.

1990-ben a Kolozsvári Rádió újraindítása és a Televízió megalakítása után hamarosan munkatársa lett a frissen létrejött szerkesztőségnek. Jelen volt és részt vállalt a magyar nyelvű közszolgálati audiovizuális műsorok megtervezésében és kialakításában, ő maga a történelmi, kulturális témájú adások szerkesztőjeként írta be magát a köztudatba. Több dokumentumfilmje kapott elismerést hazai és magyarországi filmfesztiválokon. Főbb műsorai között szerepelt a Törzsasztal, egyik szerkesztő-műsorvezetője volt a Társalgó közéleti magazinműsornak. 2003-tól 2011-ig a stúdió kisebbségi osztályának főszerkesztője volt. Kiállásának is köszönhetően kapta meg az általa vezetett munkaközösség az önálló Nemzetiségi Szerkesztőség státust. Ezzel párhuzamosan, zenei tehetségét kamatoztatva, a Tarisznyás népzenei együttes tagja volt, amelyet 1991-ben alapított barátaival, Kostyák Alpárral és Szép Gyulával, és aktívan bekapcsolódott a néptáncmozgalomba.

Mind televíziós újságírói, mind népzenészi munkásságában az erdélyi magyar kultúrának megőrzése és ápolása, a nemzeti öntudat erősítése, az erdélyi magyar közösség szolgálata volt az önmaga számára kitűzött és következetesen végzett feladat.

Élete utolsó éveiben elbizonytalanodott, útkeresése nem járt sikerrel. Reménykedett az újrakezdésben, de erre már nem került sor. Tragikus körülmények között búcsúzott az élettől.

 

Víg Emese, 

a Kolozsvári Televízió magyar szerkesztőségének vezetője

A Kolozsvári Rádió munkatársai hangjának felidézésével búcsúznak egykori kollégájuktól, Bardocz Sándortól.