Március utolsó napjaiban a szerémségi Maradékon került sor a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete legújabb, Maradék maradéka című kiadványának ünnepélyes bemutatójára, melyen a külhoni magyar újságíró-egyesületek együttműködése jegyében a MÚRE több, a VMÚE legutóbbi nyári riporttáborában részt vett tagja is jelen volt.

Léphaft Pál, Ambrus Attila, Tóth Lívia, Stanyó Tóth Gizella és Bögözi Attila a maradéki művelődési otthonban rendezett könyvbemutatón   

 

A maradéki Petőfi Sándor Művelődési Egyesület zsúfolásig megtelt székházában Berta Géza, a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület elnöke és Halász Dániel maradéki református lelkész üdvözölte az egybegyűlteket,  majd Máriás Endre, a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete elnöke arról szólt, hogy a VMÚE-nek mennyire fontos, hogy az egyesület rendezvényeit – így a riporttábort meg a könyvbemutatókat – nemzeti jelentőségű vajdasági magyar rendezvényekké minősítették, amelyek a Magyar Kormány Miniszterelnöksége Nemzetpolitikai Államtitkársága, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a Magyar Nemzeti Tanács támogatásával valósulnak meg.

A 2017-es vajdasági riporttábor alkalmával a résztvevők a Szerémséget vették górcső alá, azt a régiót, melyről a kötet fülszövegében Léphaft Pál ismert karikaturista, újságíró, a VMÚE egyik alelnöke így ír: „Itt az ember szeret leülni és elbeszélgetni az Istennel. Egyszerűen, emberként, alázattal, azon a nyelven, amelyikben van angyal, kenyér, család, vétek, bánat és miatyánk, ördög és mennyország. Itt az ember testvérként kezeli, dologidőben magával viszi, néha mégis úgy tűnik, szabadságon van, messze jár az Isten. Néha úgy tűnik, más tervei vannak, és itt idegen helytartókra bízta az őrangyalokat, a túlvilág kulcsait és az embert. Így lesz Oče naš a Miatyánk és Blažena djevica az Isten anyja. Itt az imájában gyakran összezavarodik és elhallgat az ember, mogorva lesz, végül otthagyja a rá szabott helytartót, és önmagában keresi meg és féli az Istent”.

Ezek a gondolatok jól jellemzik azt a világot, amelyet a Maradék maradéka című kötetben szereplő írások, változatos tematikával járnak körül.

A könyvbemutatón a vajdasági újságírók közül Léphaft Pál és a kötetet is szerkesztő Tóth Lívia, a VMÚE két alelnöke, valamint Stanyó Tóth Gizella, a Magyar Szó nyugalmazott újságírója volt jelen, az erdélyi vendégek közül pedig  Brassóból Ambrus Attila, Ambrus Melinda, Marosvásárhelyről Bakó Zoltán, Bögözi Attila, Temesvárról pedig Farkas-Ráduly Melánia beszéltek a táborban szerzett élményeikről, valamint annak a közösségmegtartó és közösségépítő munkának a fontosságáról, amelyet a riportok készítése során megtapasztaltak.

Az erélyiek részéről elhangzott, hogy bár több száz kilométer távolságból jöttek, pozitív élményt jelentett számukra az, hogy sokkal több dolog köt össze bennünket, Kárpát-medencei magyarokat, mint amennyit elválasztanak tőlünk a történelem zivataraiban ide-oda sétáló határok. Mert a szórvány – a Szerémség legtöbb települése ilyen, közöttük Maradék is –, az etnikai, kulturális tömblét, olykor el nem ítélhető felsőbbrendűségével szemben, miközben a fogyatkozás kíméletlen tényszerűségét rögzíti, magában hordozza azt a néha hiú, de még létező reményt, amely az elkerülhetetlen végzetet, a feltámadás hitével helyettesíti. Még akkor is, ha – nemcsak Maradékon – sokan, családon belül is, könnyebben értetik meg magukat a többségi szerb nemzet nyelvén, s a magyar fiatalok egymás között is legtöbbször szerbül kommunikálnak. Pedig az effajta nyelvelhagyástól egyenes út vezet a visszavonhatatlan asszimilációba, abba a feltámadás nélküli világba, amely előbb-utóbb egy-egy közösség megszűnését jelenti.

Ezért hangsúlyozta Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője, hogy a nemzet megmaradásának záloga a nyelv, s ezt csak azok érezhetik közhelynek, akik nem jártak még a Szerémségben.

A Tarcal-hegyen túli provincia sokak számára azt a régiót jelenti, ahová a római császár, Probius engedélyezte a szőlő telepítését Itáliából. Minékünk, magyaroknak ennél jóval többet: a magyar nyelvhez való ragaszkodás évszázados példáját.

Múlt, jelen, jövendő elevenedik meg a kötet írásai nyomán, s egy olyan pillanatfelvétel körvonalazódik belőlük, amely az utókornak tanúskodik arról, hogy miként éltek, dolgoztak, gondolkodtak e vidéken az emberek 2017 néhány forró augusztus végi napján.

Hogy mi az, amit végkövetkeztetésként megfogalmazható a kötet olvasóinak, a Vajdaságban épp úgy, mint Erdélyben?  Talán az, hogy Versectől Maradékig, a Vajdaságban is ugyanazokat a gondokat lehetett megtapasztalni, mint Erdélyben, Temesvártól, a nagyvárosi szórványtól, a hajdan magyar volt Zsil-völgyi Lupényon át a Beszterce megyei Radnaborberekig, hiszen gondjaink a sorsközösségben ugyanazok.

A rendezvényen Klemm József, a VMÚE elnökségi tagja a külhoni magyar újságíró-egyesületek között megvalósuló együttműködési törekvések jelentőségét taglalta még, Tóth Lívia szerkesztő pedig elárulta azt is, hogy már folynak az előkészületei a VMÚE idei, sorrendben negyedik riporttáborának, amelynek helyszíne a tervek szerint Törökkanizsa lesz, ahova ugyancsak a Kárpát-medence minden részéről várnak újságírókat.

                                                                                                         

b.a.